2017. 09. 21. csütörtök
   
méret

Keresés

Település

Gellénháza

Gellénháza Zala megye legjellegzetesebb tájegységében, a megyeszékhelytől mintegy 12 kilométerre, Göcsejben található. Neve 1490-ben szerepel először oklevélben, egy nemes család nevének említésekor. Az elnevezés előtagja a latin Chilianus magyar személynévi megfelelője.

A települést értékes, szép természeti környezet veszi körül, erdősültsége mintegy 12 százalékos. 1950-es évek elejétől - a kőolajtermelés megindulása után - jelentős változás következett be a térség életében, munkahelyek teremtődtek. Alábbhagyott a lakók elvándorlása, sőt tömegesen érkeztek a környező falvakból, távoli vidékekről is munkavállalók. Ezidőtájt épült az olajos lakótelep iskolával, óvodával, kultúrházzal, orvosi rendelővel, gyógyszertárral, szennyvízcsatornával. Itt kaptak helyet az üzletek is. Folyamatosan az egész település villany, gáz és vezetékes vízellátásban részesült, mely ma már kiegészült kábeltelevíziós hálózattal. Jelenleg az olajtermelés csökkenése miatt megcsappantak a munkahelyek.

Ezért ma a lakosság csak 29 százaléka dolgozik helyben. Többen a környéken - főként a megyeszékhelyen - helyezkedtek el. A munkanélküliség 4 százalékra nőtt. A kulturális élet központja a  Művelődési Otthon. A helyi és a kistérségi kulturális bemutatókon kívül zeneiskolai oktatás, ifjúsági klub és számos helyi szervezet rendezvényeinek ad otthont.

Folyamatosan szép eredményeket érnek el az általános iskola művészeti csoportjai, a többszörös aranyminősítéssel, Arany Páva díjjal kitüntetett, 1989-ben alakult Vajda József Népdalkör. Hagyományos a község augusztus 20-i búcsúja, szüreti felvonulás rendezése. Működik sportegyesület, nyugdíjas klub és nőklub (bővebben a Közösség címszó alatt).

Nyáron népszerű a vízforgató berendezéssel ellátott strand. A látnivalók sorában említést érdemel a buszváró mellett található mélyszívattyus olajkút, a polgármesteri hivatal oldalán álló emlékmű és a templomkertben Szent István fából készült szobra.
Gellénháza története

Zala megye szívében, Göcsej északkeleti peremén, festői szépségű dimbes-dombos vidéken terül el az egykori bányászfalu: Gellénháza. A Zalaegerszegtől dél, dél-nyugati irányban 12 km-re található község részben még ma is őrzi e tájegység jellegzetességeit, ami agyagos hegyeiről és göcsörtös útjairól kapta nevét, ám nem kevésbé nevezetes ízes, ám szépnek egyáltalán nem nevezhető tájszólásáról. Talán az utókor számára is fennmaradnak a Göcsej sajátos kifejezései, mint például: grábla, megfókszik, silinga, mácsik, viriből.

A térség aprófalvas szerkezetű és egyfajta elkülönültség jellemzi: a Göcsejből Észak és Nyugat felé nincsen kijárat, csak a délnyugati sarokból, Szilvágyon és Nován át juthatunk el a világ nyugati, északi vagy délibb tájaira. A következő kijáratot - Dél felé - Zalatárnok és Bak jelenti, míg a kör Zalaegerszeggel, az északkeleti kijárattal zárul. E táj egyik sokáig jelentéktelen, ám mára már legnagyobbá nőtt települése Gellénháza.

Régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy a mai Gellénháza területén már a késő bronzkorban is éltek emberek, akik halászó-vadászó életmódot folytattak. Írásos források azonban csak 1490-ben említik eloször a falu nevét, ami szabad nemesi községként élte akkoriban mindennapjait. A mára már teljesen összeépült település ekkor még két részből állt: a felső résztől kissé távolabb eső Kisbudából és a falu régi központját alkotó Gellénházából (a mai település alsó része), ami a régi idoktől itt lakó Gellén családról kapta a nevét.

A hagyomány szerint a falu lakói a portyázó török csapatok elől elmenekültek, és csak Kanizsa várának visszafoglalása után települtek vissza, hogy újra otthont teremtsenek maguknak az őket visszaváró barátságos vidéken. Mint már említettük, a község régi lakói bocskoros nemesek voltak, akik azonban nem soroltattak a földesúri osztályhoz, és csak jogi helyzetüket, személyes kiváltságaikat tekintve különböztek a jobbágyoktól. Írásos feljegyzések őrzik a jelentősebb nemesi családok neveit: Gellyén, Kis Budai, Nemes, Tornyos.

A XVI. és XVII. századi bizonytalan viszonyokat a lassú gyarapodás időszaka követte: a Göcsej területén megindult nagyarányú erdőirtás és földfoglalás Gellénháza lakosságát is megnövelte. Egy összeírás szerint 1828-ban 174 lakója volt a falunak, amely ekkoriban három részbol állt: a déli (alsó) Gellénházából és Józseffalvából és az északi (felső) Kisbudából. Gellénháza már a múlt században is tudta, mi a kötelessége Magyarországgal szemben, hiszen kicsiny volta ellenére is 11 honvéddel vett részt a hazánk függetlenségéért vívott 1848-49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben. A XIX. század második felében bevándorlás következtében jelentősen megugrott a falu népessége, ami 1914-ben így már 659 főt számlált.

A növekedés azonban nem változtatott a falu elmaradottságán, melynek lakossága szinte kizárólag mezőgazdasági munkával foglalkozott, orvosi ellátással és saját templommal nem rendelkezett, jegyzőségi szempontból pedig a szomszédos faluhoz, Nagylengyelhez tartozott. A községnek azonban nem kellett teljesen lemondania a kultúra jótékony hatásairól: a helybeli gyermekek elméjét a két tanítóval muködő helyi elemi iskola pallérozta.

Gellénházától mind az első, mind a második világháború követelt áldozatokat, ám harcoló alakulatok csak a második világháború idején tették lábukat a falu területére: a német rádiós alakulat és lókórház több hétig is a településen tartózkodott, míg a szovjet csapatok 1945. március 30-án foglalták el a községet.

Ezt a falu lakossága azonban nem várta meg, hanem a közeli erdőkbe menekült, és igyekezett minél több értékét megmenteni - különös tekintettel az állatokra. A szovjet katonák néhány nap múlva odébbálltak, így a lakosok visszamerészkedhettek otthonaikba, és nekiállhattak a károk helyreállításának. A Gellénházáról besorozottak Magyarországtól távol, a Don-kanyarnál harcoltak, ám csak néhányan térhettek haza szülőfalujukba: huszonnégyen áldozták életüket a hazáért. Az első világháború harcaiban szintén huszonnégy gellénházi fiatal esett el. A világháborúkban elhunytak, valamint az 1848-49-es szabadságharc, illetve 1956 áldozatainak emlékét a falu főutcáján emlékmű őrzi.

A második világháború utáni történések jelentősen eltérítették a fejlődés irányát az addig megszokottól: a település régi lakóinak szembe kellett nézniük Gellénháza gyors és gyökeres átalakulásával, ami alapvetően két dolognak volt köszönhető. Az egyik a szocializmussal beköszöntött TSZ-korszak, a másik a környéken talált jelentékeny olajkincs kiaknázásának megindulása volt. Az előbbi elsősorban a tulajdonviszonyokat alakította át, míg az utóbbi az itt élők többségének életmódját is nagymértékben átformálta, hiszen a nagylengyeli olajmező hosszú évtizedekig Magyarország egyik jelentős olajipari központja volt.

A fúrások 1951. augusztus 29-én Nagylengyelben kezdődtek meg, ám maga az ipartelep Gellénházán épült fel. Az olajtermelés gyors felfuttatásához rengeteg munkásra volt szükség, így nem csoda, hogy a falu lélekszáma tíz év alatt csaknem megduplázódott. Az új lakosok többsége a korábban szántóföldként használt területre felhúzott, a községnek némileg városias jelleget kölcsönző lakótelepen talált új otthonra, ám a falukép megváltozásához az öreg falu átalakulása is hozzájárult: a régi tömésházak fokozatosan eltűntek, helyükre modern családi házak épültek.

A gondoskodó olajipar árnyékában élő Gellénháza kitört a korábbi szürkeségből, ami az országos ismertségen kívül infrastrukturális fejlesztésekben is megmutatkozott: orvosi rendelő és gyógyszertár, valamint új, eleinte hat tanteremmel rendelkező, később tizenhat tantermesre bővített iskola épült, emellett 1957 óta gázfűtés és művelodési ház, 1958 óta villany, 1961 óta pedig óvoda is könnyebbé teszi az itt lakók életét. Természetesen a testmozgás sem szorult háttérbe: 1965-ben sporttelep épült füves nagypályával, továbbá tekepálya, teniszpálya és strand is bővítette a mozogni vágyók lehetőségeit.

A - virágkorában akár napi 2000-3000 tonna olajat is felszínre juttató - vállalat csaknem a teljes lakosságnak munkalehetőséget biztosított, ám ez az idillinek nevezhető állapot a 90-es évek elején megváltozott, és azóta lassú leépülés indult meg. Emiatt sokan máshol - elsősorban a közeli megyeszékhelyen - kényszerültek munkát vállalni. A nehézségek ellenére az elmúlt 13 évben jelentős fejlesztések valósultak meg a faluban: a községháza és a ravatalozó felújítása, járda- és útépítések, a strand és az egészségház újjávarázsolása, a teleház elindítása mind-mind ezen időszak eredményei.

Bár napjainkban a föld fekete kincse egyre kevésbé befolyásolja az itt élők mindennapjait, még ma is sokan nosztalgiával gondolnak vissza a környéknek országos jelentőséget adó olajévekre, a bányásznapok forgatagára, arra a közösségre, amit a bányászmunka mindennapjai alakítottak ki. Gellénháza tehát szerencsésnek mondhatja magát: az olajkincs segítségével úgy vált a kistérség központjává, hogy mind ez idáig nem kellett szembenéznie az egyoldalúan iparosodott körzetek válságjelenségeivel. Problémát inkább az elöregedés, a fiatalok elvándorlása, illetve az a sajátos helyzet jelenthet, hogy meglehetősen kicsi területe miatt Gellénháza nem tud terjeszkedni.

A fő kérdés azonban mégis az, hogy milyen lesz az élet az olajipar után, illetve hogyan kerülhet vissza a község az ország vérkeringésbe.
 

 
 

Ügyleírások